Hétköznapi hősök hétvégéje

Csatazaj, vörös füstköd, szorítókötés a karon – interaktív toborzónapot tartott a Magyar Honvédség Hajdúhadházon, május 5-én, szombaton. A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Szilágyi Dániel Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanárai és diákjai ezt az alkalmat kihasználva pályaorientációs napon vettek részt.

Akit érdekel a katonai pálya, vagy egyszerűen csak szeretne békeidőben is hasznos tagjává válni a társadalomnak, az bátran jelentkezzen a honvédség kötelékébe, akár tartalékos állományba is. Akadály nincs, futni nem kell, de pszichológiai alkalmasságot vizsgálnak, és a betöltött 18. életév is kikötés. Egyebek mellett erről tájékoztatták a kilátogató vendégeket (köztük a szilágyis diákokat) a katonák azon a rendezvényen, amely a „Hétköznapi hősök, interaktív toborzó nap” nevet kapta.

A májusi ragyogó napsütésben legfeljebb csak a hőségtől főhetett a feje bárkinek is, mert a program igazán gazdag és pörgős volt a Szabadtéri Színpadon. A vendégek megismerhették a honvédség felderítőinek, lövészeinek, műszaki századának és a hajdúhadházi logisztikai zászlóaljnak a munkáját, eszközeit.
A nap folyamán a Debreceni Helyőrségi Zenekar koncertezett, valamint fellépett az Angyalbőrben című sorozat zenéjét éneklő Szomor György is. Az egészségügyi sátorban az érdeklődők megtanulhatták, hogyan kell elszorítani egy vérző kart, vagy hogyan kell szakszerűen elsősegélyt nyújtani egy sebesült embernek. Az airsoftos sátor folyamatosan ropogott a sok lövéstől, de korántsem olyan hangosan, mint a központi tér, ahol a dinamikus bemutató kapott helyet. Ott még vörös füstbomba is robbant, igazán látványos volt!

A csapatszállító autón óránként ment turnus a laktanyáig és vissza, nagyon népszerűnek bizonyult ez a program. A gyerekek szívesen másztak be a tankokba, de a méretes katonai gépjárművek vezetőfülkéi is vonzották a lurkókat. A fülledt, szeles, meleg idő ellenére szép számmal jöttek ki a vendégek a rendezvényre, és fejenként legalább egy szelfi jutott a fészbukra.

Aki pedig jelentkezni szeretne a kötelékbe, az nézzen szét itt meg itt.…

Tovább a bejegyzéshez...

Ballagás 2018

Elballagtak végzős diákjaink

Szikrázó napsütés, tavaszi forróság adta az alapot a 2017/18-as tanév legszebb ünnepségének: május 3-án semmiféle időjárási kellemetlenség nem zavarta meg a ballagást.

Idén három osztály fejezte be tanulmányait a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Szilágyi Dániel Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában: a 11.-es kőműves és hidegburkoló (osztályfőnök: Mosdóczi Beáta), a 11.-es szociális gondozó és ápoló (osztályfőnök: Mészárosné Gupcsó Tímea), valamint a 12.-es érettségiző osztály (osztályfőnök: Tóthné Krankovics Ildikó).

Az ünnepség kezdetére már minden készen állt: tarisznya a padon, benne pogácsa, minden ballagónak és a tanárának fehér rózsaszál. A termeket a tizedikesek gyönyörűen feldíszítették: belengte az épületet a nyíló orgona illata.

Délután 4 órakor aztán felharsant az utolsó csengő a 25 „vén diáknak”: klasszikus dallamokra vonultak ki az iskolából az udvarra, ahol az alsóbb évesek sorfala, valamint a közönség várta őket.

A kilencedikesek és a tizedikesek ünnepi műsorral készültek: Kolompár Erzsébet, 9/SZ osztályos tanuló András Áron: A ballagás című versét adta elő, Lakatos Patrícia Diána és Balogh Ildikó (10/SZ) pedig egy Suzy Quatro- és egy Koncz Zsuzsa-számot énekelt el. A végzős diákok nevében Vadász Nikolett (12/A), a búcsúztató 11.-esek nevében pedig Petrény Klaudia mondott szép búcsúbeszédet. A műsorvezető ezúttal is Katona Mónika, 9/SZ osztályos tanuló volt.

Az iskola igazgatónője, Fekete Júlia ünnepi köszöntőjében búcsúzott el a végzősöktől, majd jutalomkönyveket adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak, illetve megköszönte a sokat segítő szülők munkáját is.

Az érettségizők május 7-én, a magyar írásbeli érettségivel kezdik a matúrát, míg a kőművestanulók és a jövendőbeli gondozólányok szakmai vizsgát tesznek majd.

A ballagáson készült képek megtekinthetőek az iskola Facebook oldalán.

 …

Tovább a bejegyzéshez...